Állítólag a manapság oly népszerű cel-shaded technológiával készül a Gearbox-nál a 2007-ben bejelentette Borderlands, de a cég elnöke, Randy Pitchford egyelőre cáfol.
Hatalmas a kavarodás a Gearbox háza táján, ugyanis a cég egyik alkalmazottja a napokban a Borderlands hivatalos fórumán jelentette be, hogy a Prince of Persia-hoz hasonlóan cel-shaded technológiával készítik el a poszt-apokaliptikus akció-RPG-t. Ezen információt tovább erősíti a PC Gamer magazin júniusi számának címlapja is, amin a játék egyik karaktere látható, természetesen az említett grafikával ábrázolva. A fórumon történő bejegyzés szerint a 2007 óta fejlesztett játék esetében azért volt fontos meghozni ezt a döntést, mert a játék különös univerzumát, valamint az élővilágot ezzel a grafikával lehet a leghitelesebben visszaadni.
Érdekesség, hogy a cég elnöke, Randy Pitchford a Kotakunak adott nyilatkozatában másnap cáfolta a hírt, szerinte semmi szükség az ilyesfajta megjelenítésre. Azt ugyan elismerte, hogy a fejlesztés kezdete óta rengeteget fejlődtek a játék művészi területén, de a megvalósításhoz biztosan nem cel-shaded technikát alkalmaznak majd. Akkor most mi az igazság?
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…