Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Painkiller: Resurrection bejelentés

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Év végén érkezik a JoWood gondozásában a Painkiller harmadik felvonása, a Resurrection, ami PC mellett később X360-ra is ellátogathat.

A harmadik epizód a JoWood és a Homegrown Games együttműködésében készül és a tervek szerint idén év végén kerülhet fel a polcokra az új főhőssel jelentkező legújabb rész, amiben ismét a Menny és Pokol között rekedve kell rendet tennünk.

 

Történetünk főhőse egy CIA-fejvadász, Wild Bill Sherman, akit épp küldetés közben ér utol a baj. Egy drogbárót kell eltenni láb alól, azonban a merénylet balul sül el, mert az autóba helyezett pokolgép robbanása következtében az éppen arra közlekedő iskolabusz a levegőbe repül, a rajta lévő diákok pedig életüket veszítik. Bill észlelve a bajt, a robbanás előtt megpróbál cselekedni, de már késő, így ő is a Purgatórium kapuján kopogtat.

 

A fejlesztők természetesen megtartják a sorozat run and gun stílusát, azaz a fő koncepció ezúttal is az eszetlen mészárláson lesz, de némi drámát és történetet azért belecsempésznek a Resurrectionbe. A sztori fősodrának részleteit átvezető mozikból ismerhetjük meg, míg a pályákon található rejtett utalások egyéb érdekességekre derítenek fényt. Továbbra is megmaradnak brutális fegyvereink, amiket másodilagos funkciókkal látnak el a fejlesztők. Újdonság, hogy a játék történetében először kooperatív játéklehetőség is rendelkezésünkre áll majd, így barátainkkal vállvetve is küzdhetünk a Pokolban.

 

A játék 2009 végén kerülhet fel a polcokra és PC mellett akár X360-ra is ellátogathat a  Painkiller: Resurrection, amit ennek megfelelően egy felturbózott PAIN Engine hajt meg.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13