NFS: SHIFT – Nyáron jön a demó + gameplay videók + képek

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Slightly Mad producere, Jesse Abney igencsak bőbeszédűnek bizonyult a napokban a Need for Speed: SHIFT-et illetően, így számos érdekességre derült fény a készülő játék kapcsán.

Az eddig látottak, illetve elhangzottak alapján nyugodtan kijelenthető, hogy a Need for Speed: SHIFT egy teljesen új irányt vesz, egy olyan mellékvágányra tereli a legendás sorozatot, melyen korábban még sosem járt. Ezzel tisztában van a játékot készítő Slightly Mad is, kiknek producere, Jesse Abney számos érdekességről rántotta le a leplet a napokban.

 

Első körben érdemes megemlíteni, hogy a bejelentett platformok szinte mindegyikére kapnak a játékosok majd egy demonstrációs változtatot, aminek a tartalma egyelőre nem ismert, csak annyi biztos, hogy valamikor a nyár folyamán érkezik meg.

 

Az úriember ezen kívül szót ejtett a konkurenciáról is, ugyanis egyre sűrűbben hangzik el az interneten, hogy a Gran Turismo nyomdokaiba szeretne lépni az új NFS. Ezt Abney egy nemrég adott interjúban megcáfolta, és ugyan elismerte, hogy komolyan odafigyelnek a konkurensekre, mint például a már említett Polyphony játékára, vagy a Forza sorozatra, esetleg a Codies tavaly megjelent Race Driver GRID-jére. Ettől függetlenül a Slightly Mad célja nem a realisztikus versenyzés hangulatának otthonunkba csempészése, hanem céljuk, hogy a versenyhangulat élményével ajándékozzák meg a majdani játékosokat.

 

Friss képekért KATT IDE!

 

Legfrissebb bejegyzések

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17

Movierooms – Cinema Management (Alpha) játékteszt

Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…

2026-03-17