18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Befutott a júniusban debütáló Ghostbusters intrójának mozgóképe, mely kicsit laposra sikeredett, de azért egy hírt megér.

A játék története a filmbéli események után két évvel, 1991-ben fog játszódni. A fejlesztők a két részt megélt mozifilm folytatásának szánják a játékot, így a filmek ismerete erősen ajánlott. A játék sztorija szerint a kis csapat újra összetűzésbe kerül a város vezetésével. New York új polgármestere, Walter Peck (William Atherton) egy bizottságot hoz létre, melynek feladata a szellemirtók munkájának felügyelete. A csapatnak folyamatosan be kell számolniuk minden egyes akciójukról. Hatalmas nyomás nehezedik a brigádra, hiszen mindenki csak arra vár, hogy valami oltári nagy bakit kövessenek el, hogy aztán végleg fel lehessen számolni ez idáig egészen jól működő "vállalkozásukat". A nagy nyomás hatására a banda elhatározza, hogy új embert vesznek fel. Ezek leszünk mi. Újoncként feladatunk a kísérleti fegyverek tesztelése és esetleges javítgatása lesz, mindezt úgy, hogy Egon és Ray eszement találmányai ne okozzanak akció közben komolyabb galibát.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30