17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ismét mozgásban a Raven Software várva várt időmanipulálós alkotása, a Singularity, ami a Hidegháború kellős közepébe repít minket.

A Singularity főhőse egy amerikai tesztpilóta, Nate Ranco, aki egy ismeretlen szovjet sziget felett balesetet szenved és gépével lezuhan. A hidegháború kellős közepén vagyunk, az oroszok pedig titkos kísérleteket végeznek a lakatlan szigeten, azonban valami balul sül el, és egy időanomália áll be, aminek köszönhetően képesek vagyunk 1950 és 2010 között ingázni. Amíg az egyik idősíkban működő, frissen felhúzott gyárak, ipari létesítmények között egy virágzó, élő környezetet találunk, ahol egy egész hadseregnyi szovjet katonát és orosz tudóst kijátszva tudunk csak közlekedni, addig a jövőben egy, a Fallout világához hasonló univerzum köszönt minket, ahol a háború végeztével itt maradt maréknyi unatkozó szovjet őrt és omladozó, rozsda mardosta épületeket találunk. Feladatunk kezdetben pofon egyszerű – vagyis annak tűnik -, meg kell találnunk a segédpilótánkat, akivel a baleset után elveszítettük a kapcsolatot.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24