18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megérkeztek az első valamire való Mafia 2 előzetesek. Az egyik rajongói oldal be is gyűjtötte a nyomtatott sajtó írásait, és exkluzív képeit.

A Mafia 2-ben ezúttal a ’40-es évek vége és az ’50-es évek elejébe csöppenünk. Főhősünk, Vito letudva katonai kötelezettségeit épp a frontról tér haza, hogy aztán az világháború miatt elszalasztott  éveit bepótolja és kissé helyrerázza kisiklott életét. A játék helyszínéül ezúttal is egy fiktív amerikai nagyváros szolgál, csakhogy a fejlesztők az eseményeket elköltöztették Lost Heaven-ből, így mostantól Empire City-ben tengetjük majd mindennapjainkat. Ráadásul a csehek nem voltak lusták megnövelni a bejárható terület méretét, mely az első rész metropoliszához képest durván kétszer nagyobb lesz.

 

Kezdetben piti bűnözőként vágunk neki az alvilági életnek, melyben segítségünkre lesz NPC formájában Joe, akiről a fejlesztők egyelőre semmit nem árultak el. A legalattomosabb munkákat bízzák ránk, így védelmi pénzeket kell behajtanunk vagy gengsztereket  kell fuvaroznunk. Persze ha hűségesen és becsületesen végezzünk munkánkat, akkor nagyon hamar a ranglétra magasabb fokaira verekedhetjük magunkat. A csehek három különböző maffia családot eresztenek majd egymásnak, melyek mindegyikével üzletelhetünk, így ezen a téren teljes szabadságot élvezünk. Lojalitásunk tehát nem attól függ, hogy ki becsüli meg szolgálatunkat, hanem kifizeti meg azt a legjobban.

 

A magazinok képeit itt tekinthetiek meg, múltkori előzetesünket pedig erre találjátok!

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29