Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Bioshock 2 – Frissített teaser oldal

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap izzította be a 2K Games a Bioshock második részének teaser honlapját, mely igencsak szegényes információkkal egészítette ki eddigi ismereteinket. Ezúttal újabb részletekre derül fény.

Tegnap lőtte fel a 2K legénysége a Bioshock folytatásának hivatalos előzetes honlapját, mely egyelőre nagyon kevés információval szolgált számunkra. A háttérként használt térképen Írország nyugati partvidékén látható egy jelölés és bár ma délelőtt a legtöbb hírportál újabb "X"-eket vélt felfedezni, mostanra ezek lekerültek a honlapról. Ezek az új jelölések többek között az Atlanti-partvidéken jelöltek több helyet, köztük Rapture feltételezett helyét. Ezen kívül egy újabb, valamelyik tengerparton készített fotó, egy ahhoz tartozó levél valamint egy cikk került fel. 

 

A tegnapi újságkivágásból és kézírásos beszámolóból feltehetőleg egy hét éves kislány elrablása körül bonyolódik majd a történet, akit szülei házából rabolt el egy ismeretlen tettes. Az apuka és az anyuka csak egy pillanatra hagyta magára a kislányt, majd egy hatalmas sikoly törte meg a családi nyugalmat. Az édesapa azonnal berohant a gyerekszobába, hogy megnézze mi történt, de mikor odaért, csak egy sötét alakot vélt felfedezni, aki gyermekével a karjában menekülőre vette a dolgot. A szülő utána rohant, de hihetlenül gyorsan mozgott az ismeretlen alak, akiről leírásként csak annyit tudott elmondani, hogy valami vörös fényt sugárzott magából, ami feltehetőleg a fejéből áradt. Ezen kívül felbukkant egy 1967. február 20. dátum is, amiből egyértelműen következik, hogy nem egy előzményeket elmesélő alkotással lesz dolgunk, hanem egy folytatással nézünk szembe.

 

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20