17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Bethesda hivatalos megjelenési dátummal látta el a Fallout 3 soron következő, második letölthető tartalmát, a The Pittet, mely Pittsburgh betondzsungelében játszódik.

Az első Fallout 3 DLC, az Operation Anchorage még Alaszka fagyos, hófödte vidékén játszódott, a The Pitt azonban visszarángat minket a valóságba és ismét egy porig rombolt, szebb napokat megélt amerikai város, Pittsburgh lesz kalandunk színhelye.

 

A DLC-ről egyelőre tehát annyit tudni, hogy története áthelyeződik  Pittsburgh-be, melyet elkerült a nukleáris atomcsapás, azonban az egész város egy nagy ipari negyednek fogható fel, ahol még mindig él a rabszolgakereskedelem. Először lesz alkalmunk összefutni a Raiderekkel. Az évek során a víz fertőzötté válik, így a lakosság mutáció áldozata lesz. A DLC története pont ekörül forog majd, ugyanis egy szóbeszéd szerint a Raiderek főnöke állítólag talált egy gyógymódot a mutációval szemben. Főhősünk eldöntheti majd, hogy rabszolgahajcsárként vagy rabszolgaként tengeti mindennapjait az iparvárosban.

 

A korábban bejelentett késés miatt március 24-én érkezik meg a The Pitt, mely a PlayStation 3-on kívül minden platformra, azaz X360-ra és PC-re is elérhető lesz. Friss képek a galériában!

Legfrissebb bejegyzések

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17