Kategóriák: PC hírek

Demigod – Fejlesztői prezentáció

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Friss fejlesztői kommentárral megfejelt bemutató érkezett a Demigod éppen zajló bétatesztjéből. Jelenleg a harmadik fázisnál járnak a fejlesztők, így egyre jobban közeledik a fejlesztés a végstádiumhoz.

Chris Taylor legénysége, a Gas Powered Games megannyi sikeres RTS és RPG után egy hibrid játékot fejleszt, melyben az akcióelemek mellett a RPG és RTS elemek elegyednek majd egymással. A Demigod alapötletét a WarCraft III egyik leghíresebb modifikációja, a Defense of the Ancients ihlette. A játékban hatalmas hősöket terelgethetünk majd, akik különféle erőkkel bírnak. Célunk a másik fél bázisának végleges elpusztítása lesz. A harcok közben folyamatosan fejlődik karakterünk, állandóan szintet lépünk és extra képességekre tehetünk szert. Állítólag komoly hangsúlyt fektetnek a többjátékos módra, illetve co-op mód is hangsúlyosabb szerephez jut majd.

 

Ezúttal a játék producere, Brad Wardell mutatja be nekünk mozgás közben a jelenleg is zajló bétateszt egyik pályáját, ahol az egyik félisten, The Oak – Tölgyfa – képességeit, tulajdonságait ecseteli a producer, majd a szintlépésről is ejt pár szót.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29