Kategóriák: Hírek

Újjászületik az American McGee’s Alice

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

John Riccitiello, az EA főnöke Las Vegasban, a DICE Summit rendezvényen jelentette be Alice visszatérését. Meglepetés hír a javából, de örömteli!

American McGee, az id Software korábbi pályatervezője 2000-ben ért fel a csúcsra. Különc zseniként mindig is a Tim Burtonos világok érdekelték, így mikor megálmodta Alice univerzumát – ugye aranyos kislány késsel rohangál – kétség nem férhetett zsenialitásához. A kilenc évvel ezelőtti megjelenés óta azonban nem találja önmagát a dizájner, és ugyan a Grimm egy viszonylag jól sikerült próbálkozás volt, a világot sajnos nem váltotta meg vele McGee.

 

Az EA a sikertelenség ellenére bízik a zseniben, így John Riccitiello, az EA főnöke Las Vegasban, a DICE Summit rendezvényen jelentette be  Alice visszatérését. A leleplezés után közzé tett információkból egyelőre csak annyi derült ki, hogy PC mellett X360-ra és PS3-ra is elkészül Alice újjászületése, a játékot pedig a dizájner saját kínai stúdiója, a Spicy Horse fejleszti majd. McGee a bejelentés után a következőket mondta: „Ez az utazás a tükrön át még izgalmasabb kalandokat ígér.”

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20