Információk a Watchmen: The End is Nigh Part II-ről

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Friss, ropogós részletek láttak napvilágot az epizódikus formában elérhető Watchmen játék második felvonásáról, melyben némi pornográfia is jelen lesz.

A Warner Bros. Interactive Entertainment a Deadline Games legényeit bízta meg a március elején mozikba kerülő Watchmen játékadaptációjának elkészítésével, amit a fejlesztők két felvonásban tálaltak. Az első epizód a film premierjével egyidőben debütált a világhálón és közel 20 dollárért cserébe tölthették le a rajongók. A folytatás valószínűleg hasonló árcédulát kap, melyről most végre napvilágot láttak az első konkrétumok.

 

A Watchmen: The End is Nigh Part II-ben ismét Rorschachot és Nite Owl II-t irányíthatjuk, akik egy pornószínésznő zaklatója után nyomoznak, így olyan helyszíneken is megfordulunk majd, mint a helyi sztriptízbár, ahol a képregény romlott világához hűen a fejlesztők nem spórolnak majd a cicikkel és minden egyéb erotikus jelenettel. Az ígéretek szerint a "szórakozóhelyen" go-go táncoslányok riszálják magukat, peep-show kabinokban pihenhetjük ki napi fáradalmainkat, a háttérben pedig pornófilmeket vetítenek.

 

A Watchmen: The End is Nigh Part II még nem kapott pontos megjelenési dátumot, de jól informáltak szerint a film DVD megjelenésével egyidőben debütálhat a folytatás, ami PC-re, PS3-ra és X360-ra teszi tiszteletét.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29