18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Jövő héten csütörtökön érkezik a Call of Duty: World at War legújabb letölthető tartalma, mely új játékmódokat, térképeket fog tartalmazni.

Korábban már beszámoltunk a Call of Duty: World at War készülő első letölthető tartalmáról, de a nagy bejelentéskor sem az Activison, sem a Treyarch nem közölt pontos megjelenési dátumot, így örömmel fogadtuk, hogy a kiadó ma délelőtt megerősítette, március 19-én debütál a DLC.

 

A csomag három vadonatúj pályát, a Nightfiret, a Stationt, és a Knee Deepet tartalmazza majd, emellett kapunk egy Zombie Verruckt névre hallgató játékmódot, amit a Zombie Asylum térképen csalogathatunk elő. Ebben a módban négy játékos nyomulhat egyszerre a pályán, a rendszer két-két fős csapatokra bontja a harcosokat, akiket a térkép két ellentétes pontját dob le a játék. Feladatunk pedig a túlélés, és hogy ismét egymásra találjon a csapat minden tagja.

Legfrissebb bejegyzések

Mexican Ninja – Bemutató

Afro Samurai után Mexican Ninja.

2026-09-21

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09