GTA IV – 13 millió eladott korong és DLC infók

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Take-Two tegnap éjjel tartott konferenciáján jelentette be, hogy Nico Bellick tavaly májusi premierje óta összesen 13 millió dobozt szórtak szét világszerte.

Nico Bellick kelet-európai származása ellenére bellopta magát az emberek szívébe, ugyanis a Take Two tegnap pénzügyi konferenciáján összegezte a január 31-vel záródó időszakot és az eredmények szerint a Rockstar produkciója, a Grand Theft Auto IV világszerte 13 millió embert mozgatott meg, ugyanis ennyi korong talált gazdára a tavaly májusi premier óta.

 

A kiadó eközben azt is bejelentette, hogy a több mint egymillió letöltést átlépő első letölthető tartalom, a The Lost and Damned nem sokáig árválkodik egyedül, mert a tervek szerint még a 2009-es üzleti esztendőben sor kerül a premierre, ami azt jelenti, hogy a második epizód még október vége előtt megjelenhet.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30