Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Uncharted 2: Among Thieves – 20 millió dolláros büdzsé

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Evan Wells, a Naughty Dog elnöke a Joystiq-nak adott interjúban elárulta, hogy durván 20 millió dollárba fog kerülni az Uncharted 2: Among Thieves fejlesztése. Soknak tűnik?

Pedig higgyétek el, nem az, ugyanis Nathan Drake első kalandtúrája is pontosan ennyibe került, igaz, akkor teljesen a nulláról indult a fejlesztés, míg a második rész esetében a már meglévő kódot kell finomítani, felturbózni. A Joystiq-nak adott interjúban Evan Wells, a Naughty Dog elnöke éppen ezért arra is kitér, hogy pontosan mely elemek

 

A beszélgetésből megtudtuk, hogy míg az első rész esetében a látványra fordították a büdzsé jelentős részét, addig a második rész esetében egy mélyebb tartalom kidolgozása lesz a fő cél. Komoly renováláson esik át a játékmechanizmus, ugyanis sokkal összetettebb és komplexebb játékmenettel operál majd a Uncharted 2: Among Thieves. Az ígéretek szerint ennek megfelelően megfelelő egyensúlyt próbálnak teremteni a közelharc és a kirakós feladványok nehézsége között. A közelharci jelenetek végre dinamikusabbak, pergősebbek, életszerűbbek lesznek, a fegyveres ütközetekben pedig végre mozgás közben is célozhatunk, továbbá megoldották a célzás kérdését falramászás, valamiről lógás, futás és fedezékbe bújás közepette is. További finomhangolást eszközöltek a fedezék mögötti létünk kapcsán is, ugyanis ezúttal nemcsak célozhatunk, de akár bujkálva mozoghatunk is, ami egy-egy vérre menő ütközetben igencsak előnyünkre lehet. Ezt a folytonosságot hivatott erősíteni a töltő képernyő majdani hiánya, valamint a filmszerű átvezetők is azt az érzetet póbálják majd kelteni bennünk, hogy valójában egy nagyon pergős, akciódús mozi részesei vagyunk. Az újítások armadáját természetesen a régóta elérhető SIXAXIS is támogatni fogja, melyre jó példa a gránátok eldobása közbeni reakciója a kontrollernek.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Mexican Ninja – Bemutató

Afro Samurai után Mexican Ninja.

2026-09-21

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09