A Relic jóvoltából megérkezett a január 8-án multiplayer bétával kedveskedő Warhammer 40,000: Dawn of War 2 hivatalos gépigénye.
Több mint két éve fejlesztés alatt álló Warhammer 40,000: Dawn of War 2 ezen a héten csütörtökön hivatalos multiplayer bétateszttel jelentkezik, amihez a fejlesztő Relic ma közzé tette a játék fórumán a hivatalos minimális és ajánlott gépigényt. A Company of Heroes-t is meghajtó Essence 2.0 motor továbbfejlesztett verziója egyértelműen komoly technikát igényel, ettől függetlenül úgy tűnik, hogy jól sikerült a Dawn of War 2 optimalizálása, pedig lesz benne DX10 valamint felpumpolt Havok fizikai motor. Az ígéretek szerint kapunk majd co-op kampányt és olyan helyszíneket járhatunk be, mint lepusztult városi környezet, kopár, sivatagos, hegyekkel tüzdelt, illetve dzsungeles térképek. A sikeres küldetések után különleges tárgyakat kaphatunk, melyek a későbbiekben hasznunkra vállhatnak majd – páncélok, fegyverek, ritka tárgyak. Összesen hat squad-ot irányíthatunk egyszerre, akiknek élén különzöző hősök állnak, akikre különös figyelemmel kell majd figyelni, ha sikeresen akarjuk teljesíteni a küldetéseket. Ráadásul különböző kinézettel rendelkezik majd mindegyik egység. Az épületeket elfoglalhatjuk, illetve a környezet rombolható lesz.
Minimum Requirements
Recommended
Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.
Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…