Kategóriák: Hírek

Még mindig a PS2-vel játszanak a legtöbbet

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Nielsen frissen kiadott elemzése szerint 2008-ban is a jó öreg PlayStation 2-vel játszottak a legtöbben. Nesze neked next-gen korszak!

A felmérés az Egyesült Államok által lefedett piacra vonatkozik és a Nelso elemzői február és október közötti intervallumban faggatták a résztvevőket. A több hónapos felmérés végül azt az eredményt hozta, hogy hiába köszöntött be 2-3 éve a next-gen korszak, a megkérdezettek többsége, összesen 32 százalék még mindig a PlayStation 2 kontrollerét markolássza szívesebben.

 

A next-gen konzolok jeles képviselői közül az X360 vezet, összesen 17% vallotta, hogy leül játszani a Microsoft gépe elé. Mögötte szorosan ott lohol a minden rekordot megdöntő Nintendo Wii, amit a megkérdezettek 13%-a használ, míg a Sony fekete szörnyetege, a PlayStation 3 igencsak lemaradva követi a mezőny éllovasait, ugyanis mindössze hét százalék nyilatkozott úgy, hogy a SIXAXIS-t a kezébe veszi. Nem túl acélos eredmény, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a "régi kor" képviselői közül még az első Xbox is megelőzi (10 százalék), a Gamecube pedig épphogy lemarad mögötte (5 százalék).

 

A játékok terén természetesen a World of Warcraft második expanziója, a Wrath of the Lich King vezet, míg a dobogó második fokára a Call of Duty: World at War állhatott fel. A bronzérmet a Halo: Combat Evolved kaparintotta meg.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29