Resident Evil 5 – Shinji Mikami nem kiváncsi rá

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Resident Evil megálmodója, Shinji Mikami az Official PlayStation magazinnak adott interjúban beszélt a Resident Evil 5-höz fűződő viszonyáról.

Shinji Mikami a minap érdekes kijelentést tett a vele készült interjúban, amit a Official PlayStation magazin munkatársának tett. Elmondása szerint  valószínűleg nem fogja kipróbálni a március 13-án debütáló Resident Evil 5-öt, ugyanis biztos benne, hoghy nem tetszene neki, mivel nem ő maga csinálta. Mikami véleménye szerint ha valami bosszantó hibát kiszúrna, akkor biztos nagyon ideges lenne, így inkább megkíméli magát a felesleges stressztől.

Az úriember az első rész munkálataitól kezdve egészen a negyedik epizódig kitartott gyermeke mellett, azonban a Capcom időközben megvált tőle, így az ötödik rész fejlesztésében már nem vehetett részt. Természetesen nem egy elveszett fazon Mikami, ugyanis jelenleg Suda "Suda51" Goichi-val közösen készít az EA számára egy horrorjátékot, melyet az UE3 motor hajt meg, illetve egy eddig be nem jelentett projekten is dolgozik, mely a Sega kiadásában fog megjelenni.

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03