Kategóriák: Xbox 360 hírek

Halo 3 – Többjátékos mód 1999-ből Quake 3 módra

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Splash Damage alapítója, Paul Wedgwood az EDGE magazinnak adott interjúban a Halo 3 multijáról is nyilatkozott.

Wedgewood mondandóját a következő, éppen fejlesztés alatt álló munkájával kezdte, melynek vezető platformja a PlayStation 3 lett, ugyanis a Splash Damage alapítója szerint erre a legnagyobb kihívás fejleszteni, így a későbbi portolás már gyerekjáték lesz.

Az úriember ezen kívül arról is szót ejt, hogy az igazán mély játékmenettel rendelkező produkciók nagyon hiányoznak a konzolos felhozatalból, majd példaként a Halo 3-at és a Call of Duty 4-et említette meg, pontosabban azok többjátékos módját, melyekről úgy vélekedett, hogy előbbi az 1999-es Quake 3-ból merít, míg a Call of Duty a 2001-es Counter-Strike modern köntösbe ágyazott hasonmása.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30