17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Bethesda megerősítette, hogy a Fallout 3-hoz készülő editor a PC-s játékosok számára is elérhető lesz még decemberben, aztán januárban jön a DLC.

A hivatalos megerősítés szerint a beígért letölthető extra tartalom is elérhető lesz PC-n is, akárcsak Xbox360-on. A DLC három különálló csomagból áll és folyamatosan jelennek majd meg januárban, februárban és márciusban.

Az első csomag neve Operation Anchorage, ezt követi majd a The Pit, s márciusban a Broken Steel zárja majd a sort. Amit előzetesen lehet tudni a csomagok tartalmáról:

  • Operation Anchorage: Ez gyakorlatilag egy katonai szimuláció, melynek során a Fallout univerzum legvérgőzösebb ütközetében vehettek részt Anchorage-ben, Alaszkában, amikor is felszabadították Alaszkát annak kommunista kínai megszállói hatalma alól.
  • The Pit: Egy utazás egy ipari telepként működő városkába, ami az egykori Pittsbourg helyén fekszik és jelenleg  The Pit néven fut.
  • Broken Steel: Márciusban csatlakozhattok a Brotherhood of Steele nevű formációhoz, akikkel vállvetve harcolhattok, hogy az utolsó hátramaradt Enclave-től is megtisztítsátok a Capőital Wastelandet

Legfrissebb bejegyzések

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17