Már csak egy nap választ el bennünket az új dashboard megjelenésétől, aminek köszönhetően teljesen megújul majd konzolunk kezelőfelülete.Az újdonságok közül az egyik legszembetűnőbb majd az avatarok készítése lesz, ami nagyban hajaz a Nintendo megoldására. Ennek segítségével mókás kis figurákat készíthetünk és láthatunk el egyéni külsővel és ruházattal. Megújul a piactér és a menük elérése is a kor elvárásainak megfelelően módosul, ráadásul sokkal könnyebb lesz majd keresni a termékek között, hiszen a fejlesztők bevallása szerint sem ekkora mennyiségű adatbázishoz készült az eredeti rendszer, így már jócskán itt az ideje egy kezelhetőbb és átláthatóbb megoldásnak.
Ahhoz, hogy mindez saját konzolodon is elérhető legyen, nem kell mást tenned, mint 19-én bekapcsolni a konzolt, feljelentkezni a Live-ra és megvárni, míg a frissítés végigfut a rendszeren.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…