Kategóriák: Hírek

Blizzard – Már készül az új, forradalmi MMO

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hét közepén debütált második World of Warcraft expanzió premierjének egyik helyszínén jelen volt Paul Sams, a Blizzard COO-ja, aki következő MMO-jukról is mesélt ezt-azt.

Ez a hét egyértelműen a World of Warcraft második kiegészítőjének, a Wrath of the Lich King-nek a premierjétől volt hangos. A sajtó és a játékvilág régóta várt kiegészítőjében Northrend fagyos vidékeire látogathatunk el, azonban hiába a főszerep, Paul Sams, a Blizzard COO-ja gondoskodott róla, hogy ne csak a Lícs királyról beszéljen a sajtó.

Az úriember a premier napján egy vele készített interjúban mesélt új, még nagyon kezdeti stádiumban leledző produkciójukról, mely természetesen ismét egy MMO lesz, viszont abszolút következő generációs, a kornak megfelelő produktumra kell számítanunk. Állítólag a World of Warcrafttól egy merőben eltérő témát boncolgat majd a kaliforniai csapat. Konkrét részletek azonban nem hangozak el Sams szájából, ugyanis még épphogy csak neki estek a munkálatoknak és ismerve a Blizzard munkatempóját, valószínűleg egyhamar nem is hallunk a játék felöl.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29