Kategóriák: Xbox 360 hírek

TGS 08 – Bemutatkozik az új Halo 3 kiegészítő

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Microsoft és a Bungie végre leleplezte új, közös projektjét, melyet eredetileg az idei E3-on szeretett volna bemutatni.

Tegnap tartotta a Microsoft a ma rajtoló Tokyo Game Show sajtókonferenciáját, melyen többek között a Halo-val kapcsolatos bejelentésre is sort kerítettek.
Mint ismeretes, a Bungie és redmondiak még az E3-on szerették volna leleplezni új, közös munkájukat, azonban sajnos elmaradt a nagy leleplezés. Sok-sok találgatás okozta kételyek végül szeptember végéig tartottak, ugyanis az első tízer videó fellövésével egyértelművé vált, hogy a Halo 3-mal kapcsolatos anyagról van szó, azonban az még mindig talány volt, vajon kiegészítőt kapunk-e vagy valami mást?

Nos, a válasz most már biztos, ugyanis egy expanziót kapunk kézbe. A Halo 3: Recon egy boltokban kapható kiegészítőlemez lesz – tehát nem külön letölthető tartalom -, ami gyakorlatilag egy prológ lesz, mely a Halo 3 történetének előzményeit hivatott megismerni a játékosokkal. Az új sztori természetesen vadonatúj perspektívát is eredményez, ugyanis a történéseket ezúttal egy ODST felderítő katona szemszögéből ismerhetjük meg.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29