Tom Clancy’s: EndWar – PC-re is jön, ha csökken a kalózkodás

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Újabb fricska a PC-s játékiparnak, amit ezúttal a UbiSoft Shanghai kreatív igazgatója, Michael de Plater intézett az ipar irányába.

Kissé ellentmondásos nyilatkozatokat adott Michael de Plater, a UbiSoft Shanghai kreatív igazgatója, aki a Tom Clancy nevével fémjelzett EndWar kapcsán egy esetleges PC-s megjelenésről beszélt. Plater egy kora este megjelent interjúban még arról mesélt, hogy semmi oka a kínai divíziónak, hogy ne készítse el PC-re a játékot, mely véleménye szerint egy modern köntösbe ágyazott Total War-nak felel meg. Pár órával később pedig pont ennek ellenkezőjét sikerült nyilatkoznia a kreatív igazgatónak.

Michael de Plater ugyanis kijelentette, hogy a PC-s ipar haldoklálásáért egyértelműen a kalózkodás a felelős, így csak ez szab jelenleg gátat a hangvezérléses EndWar asztali számítógépes karrierjének. Plater szerint az egész rendszer a kannibalizmusra hajaz, ugyanis mindenki csak felfalni akarja a másikat, az embereket nem érdekli, hogy mennyi munka áll egy játék mögött, csak a lopás a fontos.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29