Kategóriák: Hírek

Elder Scrolls – 2010-ben valószínűleg érkezik a folytatás

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Bethesda kiadásért felelős részlegének feje, Paul Oughton, mai nyilatkozatában azt mondta, elképzelhető, hogy 2010-re új Elder Scrolls epizó érkezik.

Szóba került az a kérdés is, hogy tervezi-e a Bethesda a Nintendo platformjai felé való nyitást. Oughton elismerte ugyan a Nintendo mögött álló tömegbázis vonzó erejét, de elmondása szerint nem szerepel a cég közeli terveiben hogy akár Wii-re, akár DS-re fejlesszen.

"Most itt van nekünk a Fallout 3 erre az évre. A távlati tervek közt elképzelhető egy új Elder Scrolls cím 2010 környékén. Ami viszont biztos, hogy jelenpillanatban nem igazán rdekel minket a Wii, maradunk inkább az X360-nál, PS3-nál és a PC-nél."

A legutóbbi Elder Scrolls cím, az Oblivion, még 2006-ban jelent meg PC-re és xbox360-ra és azonnal elsöprő sikert is aratott, amit tavaly megismételt a PS3-as megjelenéssel.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03