17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Három hangulatos gameplay videó érkezett az órákon belül polcokra felkerülő Fallout harmadik részéből.

Komoly gondokkal kellett megküzdeni a Bethesda-nak, hogy eljusson a Fallout 3 a megjelenésig, a srácok mégis leküzdötték ezeket és a tengerentúlon órákon belül felkerül a polcokra a játék, mely közel két héttel ezelőtt sajnos idő előtt már letölthető volt a különböző csatornákról. Ezt követően az észak-amerikai hatóságok próbálták meg betiltatni a játékot hirdető plakátokat, majd a minap a korosztály besorolásért felelős szervezet, az ESRB illetékesei találták ki, hogy minden, a játékhoz köthető videót el kell távolítani a különböző oldalakról, mert azok túlságosan sok erőszakos tartalmat tartalmaznak. Aztán probléma volt a különböző stimuláló szerekkel is, melyeket át kellett nevezni, tehát a drogot nem drognak fogják hívni a játékban. Sebaj, órákon belül itt van, hamarosan pedig egy nyereményjáték keretén belül nálunk is megvívhattok a konzolos verzióért!

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20