Kategóriák: Hírek

Assassin’s Creed 2 – Altair már úszni tanul

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

David Wilkinson, az Prince of Persia animációs direktora az Ausgamers magazinnak adott interjúban hintette el, hogy Altair következő kalandja alkalmával valószínűleg már úszni is fog.

Ugyan hivatalosan még nem jelentette be a UbiSoft, hogy Altair első sikeres kalandja folytatódni fog, de elejtetett részletekből és félszavakból az egész játékipar sejteni véli, hogy a középkori bérgyilkos kicsit sci-fi beütésű kalandjai bizony folytatódni fognak.

Például ékes példa erre a mostani kérdezz-felelek is, amit az Ausgamers csapata készített a Prince of Persia animációs részleg direktorával, David Wilkinsonnal, aki agyba-főbe dícsérte kollégáját, Alex Drouin-t, aki korábban  a Prince of Persia: The Sands of Time, valamint pont az Assassin’s Creed látványos animációin dolgozott. Drouin jelenleg Altair mozgáskultúrájának továbbfejlesztésén és csinosítgatásán ügyködik és Wilkinson állítása szerint, mikor legutóbb mozgás közben látta a bérgyilkost, épp úszni tanította Drouin.

Legfrissebb bejegyzések

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09

SPRAWL zero – betekintő

A Kwalee kiadó neve általában elég jó minőségi előjelző, nincs ez másképp a SPRAWL zero…

2026-09-09