Kategóriák: PC hírek

BlizzCon 08 – StarCraft II – Három felvonásban érkezik

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Érdekes bejelentést tett az idei BlizzCon-on a Blizzard, mely szerint a várva várt StarCraft második trilógiaként érkezik, vagyis lesz külön Terran, Protoss és Zerg rész.

Hatalmas meglepetésként ért mindenkit a hír, miszerint a StarCraft II szólómódja trilógiaként érkezik. A teleregényes megoldás értelmében három különböző expanziót kapunk, melyek mindegyike más-más elemet részesít előnyben, ráadásul a többjátékos mód is minden egyes epizód megjelenésével komolyabb kiegészítéséseket kap. Chris Sigaty, a játék producere úgy nyilatkozott a Kotakunak, hogy a döntés mögött a történet még alaposabb kidolgozása állt, ugyanis így sokkal többet tudnak dolgozni a játékon. Ezek szerint az első kampány  – mely a Terran, lesz – címe: "Terrans: Wings of Liberty", a második a "Zerg: Heart of the Swarm", a harmadik pedig a "Protoss: Legacy of the Void" címet viseli majd. Érdekesség, hogy mindegyik kampány más-más dologra gyúr rá, azaz a Terranok esetében a technológia, a Protoss frakciónál a diplomácia , míg a Zergeknél az RPG-elemek élveznek majd fő prioritást. A kampányok mindegyike közel 30 küldetést ígér, tehát igencsak vaskos tartalommal bírnak majd.

Megjegyzés: Egy gyönyörű CGI videó is befutott, de ezt még nem tudjuk beágyazva közzé tenni. Addig is fáradjatok ERREFELÉ!

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29