18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A konzolon már jó ideje hódító Criterion alkotás jövő év elején PC-re is elérhető lesz, mely verzió már alapból magába foglalja majd a kétkerekű vasparipákat és egyéb újításokat.

A Criterion alkotása jó ideje kapható next-gen konzolokra, melyekre folyamatosan érkeznek a frissítések, melyek a hibák orvoslása mellett rengeteg extra tartalommal bírnak. A soron következő frissítésről esik most szó, mely állítólag több mint 10 órányi új tartalmat kínál majd a PS3 vagy X360 tulajok számára. A Burnout-sorozat történetében először száguldozhatunk motorokkal, illetve először lesz lehetőségünk éjjel is róni a köröket. Új helyszínek nyílnak meg előttünk és vadonatúj többjátékos módokkal bővül ki a sorozat legutolsó darabja. A PC-re januárban érkező produkció szerencsére már mindezt magába foglalja majd.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29