Grand Theft Auto IV – Még karácsony előtt megjön az első DLC

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Sok-sok találgatás után végre hivatalos forrásból érkezett információra alapozva nyugodtan kijelenthetjük, hogy idén ősszel érkezik az első letölthető tartalom.

Az elmúlt hónapokban többször is szóbeszéd tárgya volt, hogy pontosan mikor is érkezik meg az első exkluzív GTA IV letölthető tartalom. A több mint tíz órányi játékidővel bíró, új városnegyedeket, küldetéseket és mellékmissziókat tartalmazó DLC megjelenéséről végül a Microsoft rántotta le a leplet a tegnapi X360 árcsökkentés bejelentésekor.

A hivatalos álláspont szerint még karácsony előtt megérkezik az exkluzív pakk, ami valószínűleg a már sokat emlegetett novemberi megjelenést irányozza előre. Logikus is lenne, hiszen ugyanebben a hónapban debütál PC-re a játék és a PSP-s Chinatown is ekkor érkezik meg.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29