Grand Theft Auto IV – Betiltották Thaiföldön

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Reuters jelentése szerint egy Bangkokban történt gyilkosság miatt tiltották be Thaiföldön a Rockstar népszerű játékát.

A hírügynökség állítása szerint egy 18 éves gimnazista fiú szombat késő este próbálta meg eltulajdonítani egy bangkoki taxisofőr gépjárműjét, azonban az 54 éves sofőr ellenszegült, mire az ifjú "titán" olyan súlyos testi sérüléseket okozott az áldozatnak, hogy az a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A tettes kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését, ráadásul tettét azzal magyarázta, hogy a Grand Theft Auto IV-ben látott taxilopást szerette volna a valóságban is kipróbálni. A játék által inspirált bűncselekmény elkövetője ugyan elmondta, hogy a sofőrt nem állt szándékában megölni, a dulakodás mégis tragikus véget ért. Természetesen a kormány illetékesei sem mehettek el a történtek mellett szó nélkül, így a játékot azonnal levetették az összes polcról, illetve felhívták a szülők figyelmét, hogy nagyobb figyelmet szánjanak gyermekeik lelki fejlődésére.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13