Rob Pardo az Eurogamernek adott interjúban elárulta, hogy a Diablo 3 akár konzolra is nyugodtan elkészülhetne.
Az egyik ilyen legfelkapottabb téma a Diablo III konzolportjának lehetséges elkészülte. Pár nappal ezelőtt arról híreztünk, hogy az Activison a "pénz beszél" elvet követve lehet, nyomást gyakorol a Blizzardra, azonban egy neves elemző szerint ez képtelenség. Ráadásul az egy héttel ezelőtti bejelentést követően a csapat leszögezte, hogy nem készül konzolra a játék, azonban Rob Pardo az Eurogamernek adott interjúban már egészen másként fogalmazott. Véleménye szerint lehetséges, hogy next-gen konzolos verziót készítsen a Blizzard, de ehhez rengeteg dolgot kellene újratervezniük, többek között az egérközpontú irányítás kontrolleres megvalósítása lehet kicsit nehézkes feladat. Pardo azt is elárulta, hogy jelenleg ismert projektjeik közül – StarCraft, World of Warcraft és Warcraft, Diablo – pont a Diablo lehetne legegyszerűbben portolni, hiszen ez a "legkonzolbarátabb" franchise. Nem ez lenne az eső eset, hogy akció-rpg-t vagy pontosabban hack’n’slash játékot jelentetnek meg konzolokon.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…