Több nagyobb kiadó és magazin is csalódásának adott hangot az idei E3 után és egyesek szerint ilyen formában nem működhet tovább a világ egyik legnagyobb játékkiállítása.
A világ egyik legismertebb játékkiállítása két évvel ezelőtt még közel 60 000 embert mozgatott meg, majd a drasztikus változásokat követően tavaly már csak 4000 ember látogatott ki az expóra. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy az átalakítás miatt csakis szakmabeliek és újságírók lehettek jelen a rendezvényen. Ez főként a kiadókra háruló költségek csökkentése miatt lett bevezetve, azonban az idei rendezvény után – melyen közel 5000 ember volt kint – a legtöbb kiadó csak panaszkodásának adott hangot.
A sort az E3 nagykutyája, John Riccitiello nyitotta, aki a San Francisco Chronicle-nak nyilatkozva elmondta, hogy ebben a formában utálja az E3-at és ha nem áll be a jövőben valami változás, akkor csakis tovább veszít presztízséből a kiállítás. Riccitello szerint két út lehetséges: Vagy visszahozzák a régi idők expójának hangulatát, azaz ismét hatalmas felhajtás, csinos lányok mindenütt, vagy pedig a legtöbb kiadó inkább a már említett privát rendezvény mellett teszi majd le a voksát. Laurent Detoc az Ubisoft észak-amerika elnöke is hasonlóan negatív kritikával illette a rendezvény, mely szerinte egyszerűen borzalmas volt.
Ellenvéleményének adott hangot a Sega of America vezére Simon Jeffrey, aki kijelentette, hogy semmi kedve évi közel 5 millió dollárt csak az expón való jelenlét miatt költeni, azt azonban elismerte, hogy mindenféleképpen tenni kell valamit annak érdekében, szélesebb közönséghez jusson el a kiállítás.
A sajtó képviselői sem kímélték a rendezvény szervezőit. Az Edge Online egyik szerkesztője, Colin Campel a következő szalagcímmel illette a kiállításról írt értekezését: Változzon vagy dögöljön meg az E3! Azt hiszem ennél többet nem is kell elárulnom a cikk témájáról, mely az expó hibáit taglalja, leginkább a zsurnaliszták szemszögéből.
Egy robotinvázió és a varázs kristályok megfogyatkozása - Constance városának még soha nem volt ekkora…
A Tchia a Legend of Zelda játékok stílusát ülteti bele egy rendkívül látványos trópusi nyílt…
Gótikus horror kártyajáték a szörnyek nyomában.
Befutott az új magyar nyelvű előzetes a Hang nélkül: Első nap című filmhez, amelyből megismerhetjük,…
Mind álmodoztunk gyerekként egy saját királyságról. A Fabledom megadja nekünk ezt a királyságot, azzal a…