Kategóriák: PC hírek

E3 2008 – Warhammer Online – Utolsó simítások

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A komoly megnyírbáláson átesett Warhammer Online utolsó munkálatai zajlanak a Mythic-nél, így most már biztosra vehető, hogy idén ősszel a boltok polcaira kerül a játék.

Az EA Mythic nem is olyan rég jelentette be, hogy az őszi megjelenés érdekében sajnos meg kellett vágniuk a játékot, így a korábban tervezett hat város helyett az induláskor csak kettő kerül bele a végleges verzióba, illetve négy korábban beígért kaszt is kikerült a megjelenéskor dobozokba kerülő verzióból. Ezek közül kettő a játék tank típusú osztályába sorolható: Choppa (Greenskin), Hammerer (Dwarf), Blackguard (Dark Elf) és a Knight of the Blazing Sun (Empire).

A játék art direktora, Adam Gershowitz, a Massivel-nak adott interjúban azonban ezúttal leszögezte, hogy ezen döntések meghozása után végre nagyon jól állnak a fejlesztéssel és tartalmilag már biztosan nem változik a játék, melynek márcsak az utolsó simítási műveletei vannak hátra, így a végső visszajelzéseket elemzik ki, hogy aztán a legutolsó polírozást követően ősszel a polcokra kerüljön a Warhammer Online: Age of Reckoning, melynek E3-as trélere itt kacsintgat.

Legfrissebb bejegyzések

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29