17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A korábbi feltételezés igaznak bizonyult és a pár napja bejelentett Star Ocean 4 sajnos nem érkezik PlayStation 3-ra.

A hét elején Tokióban tarott X360 rendezvényen jelentette be a Microsoft, hogy a Final Fantasy-val elhíresült Square Enix legújabb "Csillagtengere" valamikor 2009-ben debütál és előreláthatólag csak az említett konzolra. Az akkor felröppent szóbeszédek végül igaznak bizonyultak, ugyanis a japán csapat a japán Yahoo-nak adott nyilatkozatban elárulta, hogy valóban nem terveik a Star Ocean 4 PS3-as verziójának fejlesztését, így azon kalandorok, akik abban reménykedtek, hogy a fekete szörnyetegre is kapható lesz a játék, azok sajnos most hoppon maradtak.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30