18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Friss hírek és részletek érkeztek a Burnout Paradise-ról. Eladási eredményekről és főleg a közelgő letölthető tartalomról esik most szó.

A Criterion büszke lehet legutóbbi Burnotjára, ugyanis az őrült száguldások kedvelői nem voltak lusták elmászni a boltokba és leemelni az X360-ra és PS3-ra is napvilágot látott játékot, melyet megjelenése óta már több mint egymillió ember vásárolt meg. Ezzel a csapat az egész franchise-ra kiterjedően több mint 15 millió eladott Burnout korongnál tart, ami hatalmas eredmény.

Hogy fenntartsák a Paradise iránti érdeklődést a közeli jövőben rengeteg új extra tartalommal rukkolnak majd elő. A tervek egyelőre három új letölthető tartalomról szólnak, melyek a Criterion állítása szerint alaposan átalakítják a Paradicsomot. A három új DLC a jól bevált verziószámok helyet kódneveken futnak, így ‘Cagney’, ‘Davis’ és ‘Eastwood lesz az, akik majd újabb finomságokat tárnak elénk vadonatúj szigetek és járgányok formájában. A tervek szerint mindenre ebben az évben már sor kerül, így akik esetleg kedzték volna megunni a játékot, azok se tegyél félre azt.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24