Kategóriák: PC hírek

Bemutatkozik a Majesty 2: The Fantasy Kingdom Sim

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az In-Co csapata jóvoltából készül a fantasy stratégiák egyik gyöngyszemének folytatása, a Majesty 2: The Fantasy Kingdom Sim.

Az első rész meseszerűsége mellett többek között azért volt szerethető, mert egy egészen új irányvonalat próbált az RTS-ek dzsungelében meghonosítani. Az építkezés, mint alapvető stratégiai jellem ugyan megmaradt, azonban hőseink közvetlenül nem voltak irányíthatóak. Gyakorlatilag komoly kérlelések árán sikerült csak rávennünk őket, hogy a megszabott küldetéseket teljesítsék.

Az első részt elkövető Cyberlore ugyan belevágott a folytatásba, de végül lemondtak a projektről, melynek jogait végül a Paradox Interactive vásárolta fel. A második epizódot valamikor 2009-ben debütál és az a 1C Company kezében lévő In-Co csapatára bízták a fejlesztést, akik korábban olyan alkotásokkal bizonyították hozzáértésüket, mint a Star Wolves vagy a Fantasy Wars.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23