Kategóriák: Hírek

id Tech 5 – Hamarosan licenszelhető

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Shacknews egy rövid interjút készített az id Software egyik munkatársával, Kevin Clouddal.

Az interjúból többek között megtudtuk, hogy a Carmack vezette csapat új grafikus motorjának fejlesztése nagyon jól halad. Gőzerővel készül az SDK és rövidesen licenszelhető lesz az engine. Mindhárom platformon, azaz PC-n, X360-on és PS3-on is stabilan produkálja a 60 FPS-t a drága, ráadásul minden tárgyat egyedien lehet majd textúrázni, amit eddig egyetlen motor  sem volt képes megvalósítani. Cloud a csapat vezető grafikusa úgy nyilatkozott, hogy nagyon büntet a motor és a házon belül fabrikált Rage lesz az első komoly tesztje a technológiának.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29