18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Bethesda ma délelőtt Londonban egy rövid prezentáció keretén belül bemutatta a sajtó képviselőinek a Fallout 3-at.

A prezentáció során Peter Hines elárulta, hogy a fejlesztés kezdetekor X360-on kezdtek el dolgozni, így ez a platform tekinthető vezető fejlesztési platformnak. A fejlesztés során 30 FPS-re maximalizálták a képrfrissítést, mely PC-n, X360-on és PS3-on is egyaránt gyönyörű látványt képes majd megjeleníteni. Hines azt is elárulta, hogy a PC tulajoknak nem kell aggódniuk, céljuk nem egy Crysist fejleszteni, így ennek megfelelően a gépigény is jóval kisebb lesz. A londoni prezentáción elhangzottak szerint az Obliviont elfuttató masinák elegendőek lesznek az ősszel érkező játékhoz. Hines prezentációja végén még annyit fűzött hozzá mondandójához, hogy jelenleg komoly ellenőrzésen esik át a játék. A nem tetsző részeket azonnal kivágják, ha pedig valami új játékmenetbeli újdonság jut eszükbe azt azonnal beleteszik.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24