Kategóriák: Hírek

Bezárta kaputi a Stormfront Studios

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Közel húsz évnyi aktív munkálkodás után ma délelőtt bejelentette a korábban Beyond Software néven futó csapat, hogy financiális problémák miatt kénytelen lelakatolni az ajtókat.

Don Daglow valamikor 1988-ban alapította az akkor még Beyond Software néven futó csapatot, akik nevéhe fűződik az első Neverwinter Nights is, mely azóta új köntösbe öltöztetve hatalmas sikert aratott, csak más csapat égisze alat. Szintén a gárda védjegye az első grafikus MMORPG megalkotása is, amely 1991 és 1997 között futott nagy sikerrel az AOL hálózatán. Ezenkívül ők hegesztették anno az EA legtöbb sportjátékát, többek között a NASCAR Racing, a John Madden Football, s a Tiger Woods PGA Tour Golfot is, de volt az RPG világától se nagyon távolodtak el, így a régmúltban kezük nyomát hagyták a Lord of the Rings: The Two Towers, Blood Wake, Forgotten Realms: Demon Stone, Eragon és The Spiderwick Chronicles produkciókon is.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19