18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Touchstone – korábbi Disney – ma bejelentette, hogy hamarosan egy vadonatúj pályacsomaggal kedveskedik a konzolosoknak, illetve a PC-s verzió megjelenési dátumát is bejelentették a srácok.

Velociraptor Pack néven lesz csütörtöktől elérhető az új pályacsomag, mely öt tobbjátékos térképet tartalmaz majd. A csomag egyaránt letölthető lesz az Xbox LIVE-ról és a PlayStation Networkről. Előbbiről 400 MS pontért, utóbbiról 4.99 dollárért cserébe szipkázhatjuk le az térképeket, melyekből kettő teljesen új, az egyik kifejezetten a kooperatív mókára lett kitalálva, míg a másik kettő egy korábbi páros újragondolt verziója lesz.

A csomaggal egyidőben azt is bejelentette a csapat, hogy a PC-s átirat április 22-én debütál és előreláthatólag a mostani Velociraptor Pack-ot is megkapják az asztali számítógépek tulajai.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24