19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ha hinni lehet a Codemasters szóvivőinek, akkor június végén akár a boltokba is kerülhet a Hei$t…

Nem csoda, ha nem mond túl sokat a cím. Elég régen jelentették már be, hogy majd lesz valami bankrablósdi ilyen címen, de azóta teljes csend övezi a projektet. Ennek oka lehet a nagy titoktartás, esetleg a sokkal érdekesebb dolgok, amik mellett úgysem figyelt vola senki egy "majd valamikor lesz" típusú bejelentésre, de akár az első bejelentés kettős fogadtatása is megijeszthette a készítőket.

Végül is mindegy. Most ismét szóba került a Hei$t az egyik Codemasters sajtóanyagban, ahol határozottan állítják, hogy a nyári szezonra kint lesz a piacon a progi. Egyelőre viszont a legpontosabb dátum, amit adtak az a "késő június" volt, az viszont biztos, hogy mindhárom vezető platformra (PC, X360, PS3) megjelenik majd.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29