John DiMaggio, aki a Gears of War-ban Marus Fenix szinkronhangját kölcsönözte az IGN-nek adott interjúban elárult pár apró érdekességet a GDC-n bejelentett második részről.
DiMaggio az interjúban megerősítette, hogy a folytatásban is Ő kölcsönzi majd Marcus hangját, de egy másik ismert karaktert, Franklint is az úriember szólaltja majd – ez a fickó vezetett át bennünket a Nightfall küldetésnél. Az interjúból az is kiderült, hogy a GoW 2 fejlesztésével nagyon jól haladnak és körübelül a munkálatok felénél járnak. Rengeteg új fegyver és új karakter és új ellenfél kap majd helyet a folytatásban, illetve végre megküzdhetnek az X360 tulajok is Brumakkal, a gigantikus megaszörnnyel, akit korábban csak a PC-sek küldhettek a pokol mélyére.
Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!