A Blizzard új épületkomplexumba és új városba költözik és hamarosan a StarCraft II utolsó be nem jelentett frakcióját is leleplezik.A Gamereplays.org jelentette, hogy a Blizzard a kaliforniai Irvine-ban felhúzott vadonatúj épületkomplexumba teszi majd át székhelyét, amit majd egy hatalmas réz ork farkaslovas bronzszobra tesz majd teljessé. A sajtó képviselőit majd március 10-én vezetik körbe a négy épületből álló komplexumba. A költözéssel egy időben arra is fény derült, hogy a Warcraft élénk, meseszerű grafikai megvalósításai, melyek a StarCraft-ban is fellelhetők voltak, a fejlesztők teljesen ejtették és a rajongók szavait meghallgatva sokkal sötétebb látványvilág várja majd a játékosokat.
Közben azt is megtudtuk, hogy március 10-én mutatják be az utolsó be nem jelentett frakciót, a Zergeket. A hatalmas ünnepi összejövetelre a szöuli Grand Intercontinental Ballroomban kerül majd sor.
Thanks StarCraft II.hu
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…