Kategóriák: Hírek

PlayStation 3: Érkeznek az első Platinum játékok?

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ahogy azt már jól megszokhattuk, a Sony a PlayStation 3 esetében is tervbe vette a Platinum kategóriás játékok megjelentetését.

Mikor lesz egy játék Platinum? Nos, ez evidens. Akkor, amikor egy bizonyos anyag elér egy, a kiadó által megszabott eladási mennyiséget. Tehát, ha egy játék besztszeller, akkor várható annak csökkentett áron való boltokba kerülése egy Platinum felirat társaságában. Ez így működik egészen a PlayStation óta és remekül bevált a stratégia, sőt, még a riválisok is előszeretettel alklmazzák ezen megközelítést, lásd Classics (Xbox), de a Nintendo Game Cube-on is szép számban találkozhattunk ilyen kiadványokkal. A Sony Europe a mai napon kinyilatkozta szándékát, mely szerint tervebe vették a PlayStation 3 játékok Platinum kiadásait, ám egyelőre sem a nyitó címeket, sem pedig a várható megjelenéseket nem árulta el az illetékes személy. Úgy gondolom, hogy ez egy igazán remek hír azok számára, akiknek bizony sokszor megterhelő a pénztárnál hagyni 18 ezer Forintokat egy-egy produktumért. Ha tippelnünk kéne, akkor az elsők között bizonyára ott lesz a Resistance is, de hamarosan mindenre fény derül majd.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29