GDC 2008 – Red Faction 3: Guerilla – Az első infók

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Végre hivatalosan is bejelentették a Red Faction harmadik epizódját, mely az első hivatalos információk szerint rengeteg meglepetéssel szolgál majd.

A történet szerint az első rész után 50 évvel járunk és a helyszín továbbra is a Mars bolygó. A kolóniák felkeléseit és függetlenedési törekvéseit elfojtó Earht Defense Force ellen indulunk ezúttal is harcba. Hősünk az újjáalakult Red Faction mozgalom tagjaként indul bosszúhadjáratára, hogy a legvégül az EDF fővárosában, Eos-ban döntse meg a diktatórikus hatalmat.

A rombolható környezet természetesen továbbra is megmarad, azonban a korábbi FPS-nézet mellett nézd a hátom perspektíva is a rendelkezésünkre áll majd, így a korábbi játékmenet a GoW-hoz vagy a

Kane & Lynch-hez hasonlóan masszív taktikai elemekkel lesz megtüzdelve, ráadásul a már jól ismert fedezék mögül történő offenzíva is fontos szerephez jut majd. Megjelenés a 2009-es üzleti esztendőben PC-re, X360-ra és PS3-ra.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20