19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az eddigi részekkel ellentétben a negyedik részben Liberty City egy valóban élő, lélegző nagyváros lesz, ahol éjjel-nappal zajlik majd az élet.

A negyedik GTA egyik legfőbb újítása, hogy egy valóban lélegző nagyvárost hoztak tető alá a Rockstar emberei. Minden egyes pillanatban történik valami, ráadásul az események nem előre scripteltek, így randdom módon generálódnak a történések. Dan Houser, a kiadó elnökhelyettese az egyik interjúban az egyik ilyen izgalmas momentumról mesélt:
"Volt pár igazán izgalmas pillanat, de a legutóbbi minden eddiginél mélyebb nyomott hagyott bennem. Épp két rendőrautó üldözött, amikor az egyik rádióállomáson egy általam nagyon is kedvelt dal ment. Épp a kínai negyeden hajtottam keresztül, amikor egy másik, de általam nem látott rendőrautó egyenesen belémhajtott. Valahogy kimásztam a kocsiból és azonnal fedezékbe vonultam, mert a zsernyákok, ahogy lehetőségük nyílt tüzet nyitottak rám. Egy járókelőt is eltaláltak aki a nagy kavarban valahogy előrántotta a fegyverét és a zsarukat vette célba. Ezután az éppen arra járó helyi banda is belekveredett a tüzharcba. A rendőrök nem bírtak a túlerővel, s a banda kivégezte mindegyiket. Ezután gyorsan elkötötem egy másik autót, hogy megszűnjön a körözésem."

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29