Starcraft: Ghost: Technikailag még nem halott

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Pár nappal ezelőtt a DICE-n a Blizzard tartott egy előadást, ahol leleplezte azon játékok listáját, melyek sosem élhették meg a polcra kerülést. A Ghost nem szerepelt az ominózus listán, így megkérdeztük Frank Pearce, Blizzard alapítótagot, hogyan is van akkor most ez?

Pár napja pont arról híreztünk, hogy a DICE-n tartott előadáson közzé tett listán nem szerepetl a Ghost. Ennek apropóján faggattuk a Blizzard egyik alapítóját.

Frank Pearce úgy nyilatkozott, hogy technikailag nem törölték a játék ötletét, a StarCraft: Ghost igenis él és vírul, azonban jelenleg annyi mindenre kell fókuszálnia a csapatnak, hogy jegelik a fejlesztést.  Ez egyben azt is jelenti, hogy amint megérkezik a World of Warcraft második kiegészítője, a Wrath of the Lich King és a StarCraft II, akkor minden akadály elhárul és végre befejezhetik a régót várt alkotást.

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03