Burnout Paradise: Az élen nyitott a briteknél

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Burnout népszerűsége töretlen, sőt, talán még soha sem volt ilyen sikeres, mint a frissen megjelent hatodik epizód. A brit listák élén nyitott a Paradise.

Az egykor még Acclaim szárnyai alatt megszülető Burnout mára már az egyik, ha nem a legsikeresebb árkád száguldás konzolokon. A harmadik rész óta Electronic Arts fennhatóság alá tartozó Criterion és Burnout franchise hatalmasat aratott a múlt héten debütáló, szám szerint hatodik epizóddal. Élből az első helyen nyitott az eladási listákon az Egyesült Királyságban. Nem kisebb címeket utasítva ezzel maga mögé, mint a Call Of Duty 4, a Sonic & Mario At The Olympic Games, vagy a UbiSoft agyonhájpolt Assassin’s Creed-je. Sejtettük, hogy nagyot szól majd a premier, de, hogy ennyire, azt még mi sem gondoltuk.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29