19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Aki kipróbálta a demót, valószínűleg tudja, mire számíthat majd az e héten megjelenő nagy durranással kapcsolatban. A Shacknews review-ja egy kicsit jobban árnyalja a képet.

A Burnout Paradise nagy előnye, hogy egy teljesen nyitott világgal dolgozik, azaz csak a játékoson múlik, mikor és hová megy. Ez már jó sok helyen bevált, például a Grand Theft Auto-sorozat esetében is. A review szerint ez szép is és jó is az egyjátékos környezetben, ám a multiplayer során nem mindig válik a játék előnyére.

Az írás alapján elmondható, hogy a cikkírónak a legnagyobb gondot az okozta a játékkal kapcsolatban, hogy ha elindított egy versenyt, és mondjuk a vége előtt belerohant a falba – ami valljuk be, nem nehéz a Burnout Paradise világában, ahol minden a száguldásról és a nitróról szól -, kénytelen volt visszamenni a verseny kiindulópontjába annak újrakezdéséhez és nem volt lehetősége a programot megkérni az automatikus újrakezdésre. Akik már játszottak a demóval, tudhatják, hogy versenyeket úhy indíthatunk el a játékban, hogy egy kereszteződésnél egyszerre nyomjuk meg a gázt és a féket, ekkor elkezdődik az esemény, ahol a végcél akár a város másik pontján is lehet, így igencsak idegesítő, ha ezt az utat esetleg többször meg kell tennünk ide-oda.

Mivel a Criterion úgy fejlesztette le a játékot, hogy ne legyen benne töltési idő, a program mindig annak megfelelően tölti előre a játéktért, ahogy az utóval haladunk. Töltőképernyőt így nem láthatunk, viszont annak lehetőségéről is lemondhatunk, hogy egyik helyről a másikra tudnánk "ugrani". Ami egy akkora városnál igencsak idegesítő tud lenni, ha a térkép egyik feléből a másikba szeretnénk eljutni.

Ami még igencsak le lett húzva, az a zene. Gondolom, ez mindenkinek az ízlésére van bízva, mindenesetre a cikkíró egyáltalán nem volt megelégedve a felsorakoztatott zeneszámokkal.

Hogy összegezzük az olvasottakat: szép és élvezetes a játék, nagy a város, csak igazán könnyű elveszni benne, ami könnyen frusztrációhoz vezethet és nagyban megnehezíti az online játékmódokat is. Úgyhogy egy jó tanács: próbáljuk meg memorizálni a térképet a minimap segítségével és a versenyek előtt felfedezni a terepet (shortcutok, ugratók és egyéb előnyt nyújtó dolgokat felkutatva), másképp előfordulhat, hogy a verseny közben rossz helyen kanyarodunk le és a város teljesen más pontjára jutunk, ezzel elveszítve a versenyt.

Az eredeti cikket elolvashatjátok itt.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29