Kategóriák: Hírek

X360: Felújított X360-ok a polcokon?

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Pár napja röppent fel a hír, miszerint a Microsoft hazánkban újrahasznosított, azaz korábban már javított konzolokat küldött ki a kereskedelmi láncokba.

Pár nappal ezelőtt az egyik internetes oldalon fakadt ki az egyik vásárló, aki karácsonyra vásárolt egy X360-at, mely a kicsomagolás után közel sem azt a hatást keltette, mint amit várt volna. Állítása szerint a készülék piszkos volt, a DVD tálca is csak többszöri próbálkozásra mutatta meg magát. Ezután kiderült, hogy több panasz is érkezett a helyi képviselethez, akik a mai napig cáfolják, hogy korábban már szervízt megjárt és újracsomagolt, azaz "refurbished" gépet szórtak volna szét az ország nagyobb áruházaiban.

Az első reakció a Microsofttól a következő volt:

"A Microsoft Magyarország Kft kijelenti, hogy Magyarországon hivatalosan nem kerültek sem kiskerereskedelmi, sem nagykereskedelmi forgalomba ilyen játékkonzolok és a jövőben sem tervezi az ilyen konzolok értékesítését.

Azokban az országokban, ahol a “refurbished Xbox360” modellek megvásárolhatók, az eltérő csomagolás tájékoztatja a vásárlókat a konzol típusáról."

Ezt követően a hazai Microsoft megvizsgálta az ünnepek előtt vásárolt masinákat és a vizsgálódás eredményét egy újabb sajtólevélben közölték, mely szerint:

"A Microsoft Magyarország Kft, 2007 január 7-én kiadott sajtóközleményében határozottan cáfolta, azokat az online sajtóban napvilágott látott híreszteléseket, amelyek szerint “refurbished” azaz javított Xbox 360 játékkonzolok kerültek volna forgalomba.
A Microsoft Magyarország Kft megerősíti, hogy nem értékesített újnak feltüntetett, használt vagy felújított “refurbished” Xbox 360 játékkonzolokat.
Minden hivatalos viszonteladónál vásárolt játékkonzol új és használatlan állapotú.
Kérünk minden olyan vásárlót, aki úgy gondolja, hogy nem új állapotú Xbox360 játékkonzolt vásárolt a hivatalos viszonteladóknál, lépjen kapcsolatba helyi Xbox 360 képviselettel!"

Ergo továbbra sem tudni, hogy akkor most kacsa volt-e az egész vagy valóság. Mindenesetre jelenleg csend honol a téma körül.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30